Málta ismertető
Málta kis szigete a Földközi-tenger közepén fekszik. Területe mindössze 316
km2. Összehasonlításképpen érdemes megemlíteni, hogy Budapest területe 525
km2.
A máltai szigetvilág hat szigete közül három a lakott, Málta mellett Gozo
és Comino. A szigetcsoport a brit nemzetközösség tagja, de az angol
behatásokon túl olasz, arab és egyéb nemzetek is hatással voltak az
országra történelme során. Ez az összetettség nemcsak a nyelvben mutatkozik
meg, hanem az itt élők életstílusában is.

Ugyan Málta rendelkezik szép partszakaszokkal és strandokkal is, itt inkább
az aktív pihenés rajongói válogathatnak nagyobb kínálatból. A kulturális
örökségek és a helyi történelem sok érdekességgel szolgál. A kisebb-nagyobb
városok zegzugos utcácskái, a barokk és reneszánsz paloták, katedrálisok
mind az elmúlt évszázadok történelmi lenyomatai. A szép partok hangulatos
kikötőket, hatalmas sziklafalakat és lenyűgöző barlangokat is magukba
foglalnak. A sokféle sportolási és szabadidős tevékenység, valamint a
szórakozási lehetőségek is hasznos időtöltést kínálnak. Az ország az
angolul tanulni vágyóknak is kedvelt célpontja. A máltaiak
vendégszeretetükről ismertek, minden adott tehát ahhoz, hogy a szigetország
tökéletes kikapcsolódást nyújtson az ide látogatóknak.
Általános információk Máltáról
Elhelyezkedés
Málta Európa legdélebbi országa, körülbelül félúton található a
Földközi-tenger nyugati és keleti partjai között, és nagyjából egyenlő
távolságra van Szicíliától és Észak-Afrikától is. Az utolsó jégkorszakig
Szicíliához tartozott, de az akkori tengerszint-emelkedés leválasztotta
onnan a máltai szigetcsoportot.
Málta lakossága
Málta a világ egyik legnagyobb népsűrűséggel rendelkező országa, lakossága
körülbelül 430.000 fő. A népesség jórészt a föníciaiak, olaszok, arabok és
britek lesz leszármazottaiból áll. A vallási megoszlást tekintve 90% körüli
hívővel rendelkezik a katolikus vallás, de jelen van az anglikán és a
muzulmán hit is.
Málta fővárosa
Fővárosa Valletta, amely a sziget északkeleti partján, a Marsamxett-öböl és
a Nagy Kikötő közötti Sceberras-félszigeten fekszik. Lakossága körülbel
7.000 fő.
Pénznem, pénzváltás
Málta 2008. január 1-jén cserélte le a lírát euróra, a pénzváltás tehát
Magyarországon is könnyen megoldható.
Beszélt nyelvek Máltán
Málta két hivatalos nyelve a máltai és az angol. Utóbbit is folyékonyan
beszéli a lakosság nagy része, Málta többek között ezért is népszerű a
nyelvtanulók körében.
Az utcatáblák és feliratok sok helyen mindkét nyelven fel vannak tüntetve.
A fentieken túl néhány helyen olaszul, franciául és arabul is beszélnek.
Elérhető külképviseletek Máltán
Magyarország Római Nagykövetségének Irodája
Cím: 157 Archbishop Street, Valletta VLT 1440Konzul: Dr. Győriványi GáborTelefon munkaidőben: +356 21244310E-mail: mission.val@mfa.gov.hu
Beutazási és tartózkodási feltételek Máltán
Magyarország állampolgárai számára elegendő a beutazáshoz az érvényes
személyazonosító igazolvány. A három hónapot meghaladó tartózkodás, vagy
munkavállalás esetén csak érvényes útlevéllel lehet beutazni, az útlevélnek
az utazás utolsó napjáig érvényesnek kell lennie. A belépésnek nem
feltétele semmilyen védőoltás beadása.
Mikor utazzunk, és mit vigyünk magunkkal Máltára?
A rengeteg történelmi nevezetesség és látnivaló miatt Málta egész évben
népszerű úti cél. Az emlékhelyek mellett természetesen a szállodák,
éttermek, nyelviskolák és ajándékboltok is egész évben nyitva vannak. A
téli hónapok sem túl hidegek, 15 ℃ alá szinte sosem süllyed a nappali
hőmérséklet ilyenkor sem. A sziget élővilága legszínesebb arcát a tavaszi
hónapokban mutatja. A nyári hónapok és az októberig tartó őszi időszak a
strandolni vágyók kedvence, mivel a tengervíz hőfoka ekkor a legalkalmasabb
fürdésre.
Ha strandolni szeretnénk vagy a szálloda medencéit használni,
értelemszerűen szükségünk lesz fürdőruhára. A meleg hónapokban a könnyű,
jól szellőző ruhákat részesítsük előnyben, és mindenképp tartalmazzon a
csomagunk naptejet, kalapot és napszemüveget is.

Az ősz végétől tavasz elejéig terjedő időszakban vigyünk magunkkal melegebb
nadrágokat és pulóvert, télen pedig egy vékony kabátot az esti időszak
hűvösebb óráira, mivel Máltán gyakran szeles az idő, télen pedig eső is
eshet olykor.
Az estékre a vendéglátóhelyek többségén elegendő a hétköznapi viselet, de a
drágább éttermekben illedelmesebb és indokoltabb lehet az elegáns öltözék
felvétele.
A nevezetességek közül a templomokba is megfelelő módon felöltözve célszerű
ellátogatni. A férfiak nem mehetnek be rövidnadrágban, illetve mindkét
nemnek vállakat takaró ruhát kell hordania ilyenkor. Sapka, kalap és egyéb
fejfedő használatát is mellőzni kell.
A kirándulásokhoz nem árt magunkkal vinni kényelmes sportcipőt, valamint
kisebb hátizsákot sem.
A szabványos hálózati feszültség 240 volt/50 Hz, és az angol típusú,
háromlyukú, 13 amperes konnektor a szabvány. Átalakítót már a repülőtéren
vagy a nagyobb áruházakban, esetleg a szállodák recepcióin be tudunk
szerezni a magyar típusú hálózatra való készülékeinkhez.
Málta földrajzi jellemzői
Málta domborzata
Az északkeleti rész a sziget legnagyobb összefüggő tájegysége, körülbelül a
Nagy-Törésvonal-Rabbat-Zabbar vonalig. Ezen a területen a két nagy öböl
környéke alkot egy-egy agglomerációs tömböt. Errefelé csak az öblök és
félszigetek említhetők meg, mint jellemző geológiai alakzatok.
A déli és délnyugati part meredek sziklái szinte egyenesen húzódnak. Itt
található az ország legmagasabb pontja is a maga mindössze 253 méteres
magasságával.

A Nagy-Törésvonalat elérve a táj hullámzani kezd. A párhuzamos törésvonalak
mélyedései között dombgerincek emelkednek ki. Ennek megfelelően változik a
tengerparti táj is, a völgyeknél mindkét parton öblök követik egymást, míg
a gerincek félszigetekként választják el azokat.
Máltának állandó természetes vízfolyása nincs, a magasabb területekről
lezúduló esővíz az egyik legfontosabb vízforrás a szigeten.
Éghajlat, időjárás, vízhőmérsékletek Máltán
Málta éghajlata mediterrán, ahol a telek enyhék és esősek, míg a nyarak
forrók és szárazak.
A nyári forróságot – sokszor 35 ℃ fölé emelkedik a hőmérséklet – a szinte
folyamatosan fújó északnyugati szél enyhíti.
A nyár általában szeptember végéig tart, ekkor az Atlanti-óceán felől
érkező légáramlatok érik el a szigetvilágot. A viharos idő elmúltával a
hőmérséklet csak lassan csökken.
A máltai télre az európai hideg, a szaharai forró és az atlanti-óceáni
hűvös légtömegek vannak hatással. Csak nagyon ritkán fordul elő hóesés, a
fagy pedig szinte ismeretlen a helyiek számára.
Az éves csapadék mennyisége meglehetősen változó értékeket mutat, az átlag
560 milliméter körül mozog.
A tengervíz hőmérséklete már május végétől október elejéig alkalmas lehet a
fürdőzésre. A legmelegebb hónapokban, azaz júliusban és augusztusban a
26-27 ℃-ot is elérheti vagy meg is haladhatja.
Málta közlekedése
Légi közlekedés – legfontosabb nemzetközi repülőterek
Az ország egyetlen nemzetközi repülőtere, a Malta International Airport a
sziget közepén található Luqa területén van. Polgári utasforgalmat 1958 óta
bonyolít le, amelynek nagysága ma már bőven meghaladja az évi hárommillió
főt.

Gozón nincs repülőtér, de helikopter-leszállópálya van, és a Malta Air
Charter, az Air Malta leányvállalata rendszeres helikopter-összeköttetést
tart fenn a két sziget között a Malta International Airporttal
együttműködve.
Szárazföldi közlekedés
Buszok
Málta és Gozo buszhálózata kiváló. A jegyárak Nyugat-Európához képest
olcsónak számítanak. A két órán át érvényes jegyek június közepétől október
közepéig 2 euróba, egyéb időszakban 1,5 euróba kerülnek. Az éjszakai
járatokra szóló jegy 3 euró, az összes vonalra érvényes hetijegy 21 euróba
kerül. Jegy számos helyen – többek között a buszvezetőnél is – váltható. A
megállókban ki van függesztve a menetrend, a buszon pedig kiírják és
bemondják a mindenkori következő megállót.
Drágábbak, de kényelmesebbek a Malta Sigthseeing Hop on Hop off városnéző
buszai. Ezek a nyitott, emeletes buszok elsősorban a főbb látnivalók
mellett haladnak el, és Máltán kettő (északi, déli), Míg Gozón egy
útvonalon járnak. Bármelyik megállónál le-, illetve fel lehet szállni. A
napijegy egy útvonalra 20 euróba kerül, az utazás során pedig fejhallgatón
keresztül hallgatható a látottakról való tájékoztató akár 16 nyelven is. A
buszok Máltán félóránként, Gozón 45 percenként indulnak. A nyári félévben
egy éjszakai járat is üzemel, Malta by Night néven.
Autókölcsönzés
Az autókölcsönzés rendszere ugyanaz, mint a legtöbb európai országban. A
nagyobb autókölcsönző társaságnak van irodája az országban. Bár a
repülőtéren is bérelhetünk gépjárművet, a nagyobb társaságok
kedvezményesebb árat kínálnak a már otthonról foglalóknak. Jellemzően 25 és
70 év közöttiek bérelhetnek autót, a kölcsönzési díj pedig a társaságok
közötti versenynek köszönhetően viszonylag alacsonynak mondható. Ajánlatos
teljes körű casco biztosítást kötni. A biztosítás érvényesítésére a
legkisebb balesetnél is rendőrt kell hívni.
Fontosabb közlekedési szabályok
Az országban a brit viszonyokhoz hasonlóan baloldali közlekedés van. A
maximális megengedett véralkoholszint 0,8 ezrelék. A legnagyobb megengedett
sebességhatár zárt lakott területen 50 kilométer/óra, országúton 80
kilométer/óra. A közlekedési fegyelem azért még hagy kívánnivalót maga
után, de javuló tendenciát mutat, mivel Máltán eléggé magasak a közlekedési
bírságok. Az utak állapotáról elmondható, hogy a főutak jól kiépültek, de a
kis mellékutakon sok kátyúval találkozhatunk.
Taxik
Az országban több taxivállalat is működik egymástól függetlenül. Az utcán
nem szokás leinteni a járművet, azt vagy előre rendeljük meg vagy a
taxiállomásokon szálljunk be egybe. A díjak megegyeznek a közép-európai
árakkal.
Közegészségügy, egészségügyi helyzet Máltán
A beutazáshoz kötelező védőoltás beadására nincs szükség. Az orvosi ellátás
összességében Máltán és Gozón is megfelelőnek nevezhető. Ugyan elfogadják
az Európai Egészségbiztosítási Kártyát, az csak a sürgősségi és az
orvosilag indokolt alapellátásra jogosít ingyenesen, emiatt ajánlott
mindenre kiterjedő utas- és balesetbiztosítás megkötése. A gyógyszertárak
többsége hétfőtől szombatig, 8:30 és 13 óra, valamint 16 és 19 óra között
tart nyitva. Az ügyeletekről interneten, az újságokban és a
gyógyszertárakban lehet tájékozódni.
Érdemes felhívni még a figyelmet a sok sziklás strandra és a tengeri
sünökre, amik miatt mindenképp érdemes fürdőcipőt húzni, mielőtt bemennénk
a vízbe.
A csapvízről még meg kell jegyezni, hogy fogmosásra bár használható, de nem
túl jó ízű.
Közbiztonság Máltán
A máltai közbiztonság jónak minősül, ami többek között annak is köszönhető,
hogy az Európai Unióban itt a legmagasabb az egy főre jutó rendőrök száma.
A rendőrök egyébként felkészültek, többségük jól beszél angolul,
segítőkészek és könnyen elérhetőek. A rendőrőrsöket kék lámpa világítja
meg.
A vagyon elleni bűncselekmények száma a nyári időszakban növekszik meg
legjobban. Ebből a szempontból a Valletta és St. Julian’s közötti zsúfolt
autóbusz vonal a legproblémásabb, erre a helyi rendőrség is rendszeresen
felhívja a figyelmet. A konzuli tapasztalat alapján a magyar turisták által
szívesen látogatott Bugibba buszmegállóiban is előfordulnak zsebtolvajok.
Általános tanácsként elmondható, hogy az értékekre kiemelten figyelni kell,
lehetőség szerint azokat külön érdemes tárolni. Értékmegőrzésre célszerű
széfet bérelni a szállodában. Az útiokmányokről, repülőjegyekről
elektronikus formában és papír alapon is hasznos lehet másolatot készíteni
és tárolni.
Erőszakos bűncselekmények nem jellemzőek a szigetországra, néhány
szórakozóhely környékén, különösen a nyári hónapokban, főszezonban
fordulnak elő elvétve kisebb nézeteltérések.
Segélyhívószámok Máltán
Máltán és Gozón a 112-es telefonszámon hívhatunk tűzoltót, mentőt, rendőrt
és orvost egyaránt.
A máltai társadalomról röviden, általános viselkedési szabályok Máltán
A máltai vendégszeretetről semmi sem árul el többet, mint az, hogy ha egy
turistán úgy tűnik az utcán, hogy nem találja azt a helyet, amit keres,
szinte biztos, hogy rövid idő alatt a segítségére siet egy helyi lakos. Az
útbaigazításon túl arra is számíthatunk, hogy tippeket kapunk, milyen
helyeket érdemes meglátogatnunk.

A máltaiak hűségesek maradtak hagyományaikhoz, kultúrájukhoz, egyedülálló
nyelvükhöz. A helyiek az arabhoz hasonló nemzeti nyelvet, a maltit
beszélik, de a második hivatalos nyelvnek számító angolt is sokan beszélik,
emellett az olasz és a francia is sokak által beszélt nyelv.
A máltaiak és Gozó lakói, a gozitánok szenvedélyesen ragaszkodnak a
számukra kedves dolgokhoz. Életükben kiemelt helyet foglal el a katolikus
hit, minden falu vagy város büszkén tekint az egyházközség ékesen díszített
templomára. A vallás mellett a rokoni kapcsolatok is nagyon fontosak és
szorosak, és mindenki nagy tiszteletet tanúsít az idősek iránt.
A hazaszeretetük példátlan, amit a második világháború idején is
bizonyítottak. Büszkék függetlenségükre, a világon itt a legmagasabb a
választásokon szavazók aránya.
Az életvitelre a mediterrán mentalitás, a nyugodt, kiegyensúlyozott
munkatempó jellemző. Itt a kapkodás nem része a hétköznapoknak.
Szinte mindenki ismer mindenkit, itt még működik a kölcsönös
segítségnyújtás hagyománya. Vasárnaponként a családok szívesen indulnak el
egy kellemes piknikre vagy ünnepi ebédre. Az ebédet követően a gyermekek
önfeledten játszanak, miközben a felnőttek a megbeszélik a napi
aktualitásokat.
Ünnepek, események Máltán
Eseményeket, rendezvényeket illetően Málta bővelkedik a Földközi-tenger
térségében. Alig van olyan nap, amikor ne lenne valahol valamilyen komoly-
vagy könnyűzenei koncert. Egyaránt élénk a klasszikus és az alternatív
művészeti élet, sokan ápolják az egyházi és a népi hagyományokat is. Az
egyes eseményekre viszonylag alacsonyak a jegyárak, de sok az ingyenes
program is.
Érdemes külön említést tenni a festákról is, amelyek minden egyes helyi
közösség életében a szent napot jelentik. A festa szombaton kezdődik egy
vallásos felvonulással, a menet élén pedig egy zenekarral. A közösség ezt
követően részt vesz a szertartáson, amit az egyházközség templomában
tartanak. Ennek ellenére mégsem nevezhető kizárólag egyházi ünnepnek,
hiszen a máltaiak legkedveltebb intézménye, a helyi rézfúvós zenekar is
részt vesz az eseményen, amin nem maradhat el a tánc és a látványos
tűzijáték sem. Az utcákat szépen feldíszítik, kihelyezett bódékban pedig
különböző italokat árulnak. A turista is szívesen látott vendég ezen a
rendezvényen.
Eseménynaptár
Február/március:
Karnevál – Hamvazószerda előtti csütörtöktől húshagyókeddig tartó ünnep,
szabadban zajló táncversennyel és jelmezes felvonulással. Sok faluban
tartják, de a legjobban megszervezve Vallettán van.
Március/április:
Húsvéthoz kapcsolódó nagyszabású körmenetek.
Tűzijáték fesztivál - Március 29-től április 3-ig a Grand Harbour fölött. A
legjobb rálátás a valettai Barriera Wharfról van.
Május:
Word Music Festival – május közepén tartott kétnapos fesztivál a St. Elmo
erődben.
Június:
Isle of MTV – Európa legnagyobb ingyenes szabadtéri fesztiválja a florianai
St. Publius Square-en, június végén, számos külföldi pop- és
rockegyüttessel.
Victoria International Arts Festival – Tangóval és dzsesszel teletűzdelt
komolyzenei rendezvény Gozón.
Július:
Malta Jazz Festival – Három napon át tartó fesztivál a valettai
Waterfronton, július második felében.
Szeptember:
Szeptember 8-án van a Grand Harbourban a népünnepély az 1565-ös nagy ostrom
emlékére.
Notte Bianca – Szeptember végén, szombati napon tartott ünnepség Vallettán,
ahol különböző koncerteket tartanak az utcákon, köztereken és bizonyos
közintézményekben.
Október/november:
Mediterranea Festival – Koncertek, balett és borospincék látogatása Gozón.
Vásárlás Máltán
Málta a vásárlás szempontjából nem nevezhető jelentős helynek, az
ajándéknak szánt helyi termékek köre eléggé szűkös. A máltai és gozói
üzletek többsége hétfőtől péntekig 9-13 és 15:30-19, szombaton 9-13 és
16-20 óra között tart nyitva. A kifejezetten ajándékboltként működő üzletek
közül több is déli szünet nélkül, olykor vasárnap is nyitva tart.

Málta legújabb bevásárlóközpontja a Sliemában épült, háromemeletes The
Point, ahol több mint ötven üzlet érhető el. A másik jelentős
bevásárlóközpont a vallettai Embassy Complex. Meg kell még említeni az
ország két kézműipari központját is, ahol nemcsak árusítják, hanem készítik
is a termékeket. Az egyik a Ta’ Qali Máltán, Mdina mellett, a másik a ta’
Dbiegi Gozón, San Lawrenz mellett.
A helyi piacok meglátogatása is érdekesnek ígérkezik. Minden település
piacának megvan a rendszeres nyitvatartási ideje, de jellemzően reggeltől
délig lehet ezeken a helyeken vásárolni.
Mit érdemes Máltán vásárolni?
Az ajándéknak szánt termékek közül a következőkre érdemes felhívni a
figyelmet.
A gasztronómia terén jó választás lehet a helyi specialitás, a Zeppi’s
márkájú likőr, amiből sokféle egzotikus íz – például kaktuszfügés,
gránátalmás, édesköményes – lelhető fel. Ezen kívül népszerű a turisták
körében a helyi borkülönlegességek, a mézfélék, valamint az olívaolaj.
A kézimunkák között kiemelendő a máltai asszonyok által készített díszes
terítőket, zsebkendőket, szalvétákat, sálakat. Jó minőségűek a kötött
gyapjúpulóverek, kardigánok, sapkák is, illetve a kézzel szőtt
gyapjúszőnyegek.
Néhány évtizede jelen lévő, de annál jobb minőségű termékeket előállító
terület az üvegfúvás. Remek színű és formájú alkotások vásárolhatók
poharakból, vázákból, kancsókból.
Hétköznapi használati tárgyak készülnek a máltai mészkőből, például
hamutartók, szalvétatartók.
Végül az ezüstből készült filigrán ékszereket kell megemlíteni, de a máltai
keresztet formáló ezüst- vagy aranyfüggőket is sokan vásárolják.
A máltai szállásokról általában
Máltán sokféle szállástípus áll a turisták rendelkezésére, az ötcsillagos
hotelektől kezdve az önellátó szálláshelyekig minden megtalálható. A
szállásadással foglalkozó cégeket a Máltai Szállodák és Vendéglátóhelyek
Testülete osztályozza a nemzetközi normáknak megfelelően. A szolgáltatások
is kategóriákba vannak sorolva: a De Luxe-tól (legmagasabb) a Goldon át a
Bronze-ig (legalacsonyabb).
A szállodák egytől ötcsillagosig terjednek. Az árak európai viszonylatban
nézve elfogadhatóak. A legdrágább értelemszerűen a főszezon, ami július
közepétől szeptember végéig tart. Novembertől nyár elejéig, az elő- és
utószezon ideje alatt olcsóbbak a szállások. Ez alól csak a karácsonyi és a
húsvéti időszak képez kivételt. A legnépszerűbb településeken néha nehéz
szabad szobát találni, ezért tanácsos már jó előre szállást foglalni.
Különösen igaz ez Vallettára vagy a Szent Pál-öböl és Bugibba vidékére. Az
egy- és kétcsillagos hotelek nem feltétlenül biztosítanak személyes
szolgáltatásokat, ezért a lehetőségekről érdemes még a szobafoglalás előtt
érdeklődni. Ettől függetlenül az olcsóbb szállodák is tiszták, kényelmesek.

A Máltára látogatók körében meglehetősen kedvelt az önellátásra épülő
nyaralási forma. Többféle lehetőség is a rendelkezésünkre áll:
választhatjuk a kisebb épülettömbökben kialakított stúdiókat és
apartmanokat, az apartmanra emlékeztető elhelyezést kínáló panziókat, ahol
egy kisebb konyha is tartozik a szobákhoz, de az üdülőkomplexumok is ebbe a
kategóriába tartoznak, ahol már medence vagy étterem is található. Gozón
népszerűek és elterjedtek még az ízlésesen felújított vidéki farmházak.
Szórakozási, kikapcsolódási lehetőségek Máltán
Bárok és szórakozóhelyek
Ahhoz képest, hogy egy kis szigetországról van szó, nagyon sokszínű az
éjszakai élet errefelé. Ez különösen a népszerű üdülőközpontokra, St.
Julians-re, Paceville-re és Bugibbára igaz. Rengeteg bár és angol típusú
pub várja a turistákat, de a borospincék is kedvelt turistacélpontok. Sok
helyen élő zenével fogadják a vendégeket. Késő este jó választás lehet
valamelyik klub felkeresése, de nem árt felkészülni a hosszabb sorban
állásra, mivel a máltai fiatalok is szívesen vágnak neki az éjszakának.
Hétvégén a legnagyobb a zsúfoltság. A nagyobb szállodák közül is több
szervez szórakoztató programokat, melyek között találunk folklór esteket
vagy vacsorával egybekötött táncos mulatságokat.
Színház és zene
Máltán nagyon sok színházi, balett- és koncertelőadás látogatható, főleg a
téli hónapokban. A legkedveltebb előadóhelyek Vallettán vannak, ilyen
például a Manoel Theatre vagy a St. James Cavalier Cenre of Creativity. Az
előadások ebédidőben vagy az esti órákban kerülnek megtartásra. A máltai
turisztikai hivatal honlapján – www.visitmalta.com – valamennyi
rendezvény fel van tüntetve havi bontásban, továbbá a jegyekkel kapcsolatos
információkról is tájékozódhatunk.
Strandok Máltán
A szigetországban kevés a homokos strand, a partok mentén inkább a
sziklanyúlványok és a keskeny öblök vannak többségben. Ennek ellenére
népszerű időtöltés itt a strandolás. A sziklákon strandmedencéket és
napozóhelyeket alakítottak ki, amiket a helyiek és a turisták is egyaránt
kedvelnek. Érdemes figyelni a helyiek által keresett részeket. Ha valahol
egy máltai vagy gozói családot pillantunk meg a tengerparton piknikezni
vagy úszni, biztosak lehetünk benne, hogy jó helyet találtunk.

Búvárkodás, egyéb vízi sportok
A rengeteg keskeny öböl miatt Málta méltán kedvelt a búvárok körében. A
tenger errefelé rendkívül tiszta, az élővilág pedig rendkívül gazdag. A
látótávolság a víz alatt sokszor eléri akár a 40-50 métert is. A természeti
kincsek mellett történelmi roncsok is megtalálhatók a máltai partoknál,
köztük a második világháborúban elsüllyedt hajók, illetve tengerbe zuhant
repülőgépek maradványai. Az önálló merüléshez engedélyt kell beszerezni a
máltai egészségügyi hatóságtól, melyet a helyi búvárközponton keresztül
lehet igényelni. Lehetőség van képzett oktatóval való merülésre is, sőt, a
búvárközpontok révén a teljesen kezdők is elkezdhetik a tanulást.
A búvárkodáson kívül sokféle vízi sport és egyéb szórakoztató tevékenység
közül választhatunk. Ilyenek például a szörfözés, vitorlázás, jetskizés
vagy a „banánozás”.
Tengeri és szárazföldi kirándulások
Kellemes kikapcsolódást kínálnak az egynapos hajókirándulások Málta körül,
amely alatt beiktathatunk egy rövid úszást vagy búvárkodást is. Sokféle
hajó közül válogathatunk: legyen szó a legmodernebb katamaránról, egy török
guletről vagy egy régi típusú szkúnerről, élvezetes utat fogunk bejárni. A
Captain Morgan nevű cég kínálja a legszélesebb körű szolgáltatásokat és a
legkülönbözőbb típusú és méretű vízi járműveket. Átlátszó aljzatú hajóval
víz alatti szafarin is részt vehetünk, így anélkül csodálhatjuk meg a
tengeri világoz, hogy egy cseppnyi vízzel is érintkeztünk volna.
A szárazföldi kirándulások egyik élvezetes formája a dzsipes túrautak,
amelyek a sziget belső, elzárt részeit érintik. Ezek során megtekinthetjük
a máltai múlt nyomait, és megbizonyosodhatunk az ország sokszínűségéről.
Ezeket a szafarikat tapasztalt túravezetők irányítják.
Gasztronómia, étkezés Máltán
Bár az angolok uralma csaknem 150 évig tartott, a helyi gasztronómiára – az
angol reggelin kívül – nem sok hatást gyakoroltak. Az viszont szinte
mindenhol rendelhető egész délelőtt. A legnagyobb befolyást egyértelműen az
olasz, azon belül is a szicíliai konyha gyakorolta a gasztronómiára. A
pizza és más tésztaételek mindenütt kaphatók, de más olasz nevezetességek
is fellelhetők. Az utóbbi években számos ínyenceknek való étterem nyílt
meg, de új trend a hangulatos borbárok megjelenése is.
Az olasz konyha mellett igazi világkörüli útra indulhatunk a szigeten a
gasztronómiát illetően, hiszen görög, mongol, maláj, indonéz, japán, kínai
és arab éttermek közül is válogathatunk.

Mindezek mellett erőteljesen megnőtt a nemrég még elhanyagolt máltai
specialitások szerepe az étlapokon. Ezek közé tartoznak többek között
különböző levesek és rakottasok, zöldség- és nyúlételek. Az étlapokon
mindig szerepel hal, azonban arra készüljünk fel, hogy a halételek közel
fele fagyasztott termékből készül. Aki friss halat szeretne enni, azok
olyan éttermeket válasszanak, ahol a halakat egészben, frissen megmutatják
a vendégeknek az elkészítés előtt. Az ilyen helyeken a számlázás a hal
súlya alapján történik. Olcsó és közkedvelt fogásnak számít a vörösborban
főtt polip vagy az ízletes és szálka nélküli kardhal. A legkedveltebb friss
hal augusztustól novemberig a lampuki, egy makrélához hasonló, fehér húsú
hal, ami grillezve, sütve vagy rántva is egyaránt finom.
Máltán mindig is nagy választék volt megtalálható süteményekből, amelyeket
a confectionery nevű cukrászdákban lehet megvásárolni. Az egyik
legnépszerűbb édesség a török halvára emlékeztető nugátmassza, a helwa
tat-Tork, ami főleg cukorból és mandulából készül. Az édességek mellett
azonban kedveltek és népszerűek a sós sütemények is, a leveles tésztából
készült tekercsek és batyuk, illetve a kisméretű pizzák.
Ami az italokat illeti, kifejezetten nemzeti ital nincs az országban.
Máltán csak tejet, gyümölcsleveket, néhány likőrfajtát és a kinnie-nek
nevezett keserű, hámozatlan narancsból, vízből és ürömből készült
limonádét, valamint bort és sört gyártanak.
Az éttermekben az ételek neveit angolul tüntetik fel az étlapokon, de
olykor olasz és német megnevezésekkel is találkozni. Az étkezési időre nem
az elnyújtott mediterrán forma a jellemző, hanem a jóval kötöttebb angol.
Az ebéd rendszerint 12 és 14 óra között zajlik, míg a vacsorát 19 és 22 óra
között szolgálják fel.
Málta nemzeti ételei
Aljotta – halleves sok fokhagymával, fűszernövényekkel és némi rizzsel
Minestra – a minestrone leves máltai megfelelője, azaz zöldségleves, friss
juh- vagy kecskesajttal tálalva
Bragioli – tojással, darált hússal és borsóval töltött marhatekercs
Bzar ahdar mimli – rizzsel, darált hússal, olaj- és kapribogyóval töltött
paprika
Gbejniet friski – rendszerint gozói tejgazdaságból származó juh- és
kecsketejből készült krémsajt
Hobz bis-zejt – vastag szelet friss, ropogós kenyér, olívaolajjal
paradicsompürével, kapribogyóval, olajbogyóval és fokhagymával tálalva
Kappunata – halételek mellé fogyasztott egytálétel, amely padlizsánnal,
kapribogyóval, zöld borssal, fokhagymával, paradicsommal, paprikával,
hagymával és cukkinivel készül
Ravjul – máltai ricottával töltött ravioli
Ross fil-Forn – tojással, darált hússal, sáfránnyal és paradicsommal
készült rizottó
Timpana – makarónival, darált hússal és besamelmártással készült rakottas
Málta főbb turisztikai célpontjai, legnépszerűbb üdülőhelyei
Valetta és környéke
Valletta és környéke az ország legnyüzsgőbb része, itt száll meg a legtöbb
turista. Ez nem is csoda, mivel a város és a környező települések tele van
élettel, köszönhetően kedvező tengerparti fekvésének, ahol számtalan öböl
is található. A legnagyobb tömeg a parti sétányokon van, ahol bárok,
éttermek, kávézók, jachtkikötők, szállodák, medencék, valamint sziklás
strandok is követik egymást. Az utóbbi néhány évben Valletttából igazi
kulturális metropolisz lett, aminek betetőzéseként a város 2018-ban
elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet.
Valletta megközelítése
Mivel Málta repülőtere, a Malta International Airport a sziget közepén
helyezkedik el, ezért innen valamennyi hely könnyen és gyorsan
megközelíthető tömegközlekedéssel vagy taxival. Ez Vallettára különösen
igaz, mivel autóval 5-10 perc alatt elérhető. Emiatt az okok miatt a
későbbiekben ismertetett turistacélpontoknál nem térünk ki külön a
megközelítésre.
Látnivalók, nevezetességek, kirándulások Valletta környékén
Casa Rocca Piccola
Valletta 16. századi palotája, ahol rengeteg értékes régiség tekinthető
meg. Kitűnő helyszín arra, hogy megismerjük, milyen körülmények között élt
a máltai nemesség, egész pontosan Piro márki és családja. A család
leszármazottai tartják sokszor a szórakoztató idegenvezetést, melynek során
megtekinthető a magánbunker is, ahová a lakók a második világháború német
és olasz bombázói elől bújtak el.
St. John’s Co-Cathedral
Még azoknak is nagy vétek kihagyni Valletta leglenyűgözőbb templomát, akik
nem rajongói ezeknek az épületeknek. A johannita rend Keresztelő Szent
Jánosnak szentelt főtemplomában a padlózat legkülönlegesebb: 375, színes
márványberakással készült, címerekkel, koponya- és csontvázmotívumokkal
díszített sírlap borítja, amelyek alatt a lovagrend tagjai nyugszanak.
Legalább ennyire hatásosak a falak és a mennyezetek is.
Lascaris War Rooms
Máltán a sok történelmi emlék közül az egyik legjelentősebb ez a lovagrend
egyik sziklabástyájának belsejében berendezett bunker. Világtörténelmet
írtak itt, ugyanis ebben a helyiségben adta ki a parancsot Dwight D.
Eisenhower tábornok Szicília szövetségesek általi megszállására. Az egykori
feszült helyzet még most is kézzel tapintható, például a hadi helyzetet
ábrázoló térképek is megvannak még.

St. James Cavalier
Művészet a háború helyén: az egykori védőbástyának számító Szent Jakab
Erődítmény mára pezsgő kulturális helyszín a városban. Rendszeresek itt a
kiállítások a kortárs máltai művészek és iparművészek munkáiból. Színház,
hangversenyterem és mozi is található itt, ahol többek között máltai
zenészek koncertjei, vendégjátékok és filmvetítések is megtekinthetők.
Malta Experience
A máltai történelem tárul itt elénk gyorstalpaló formában, hatásos képek és
quadrofon hanghatások kíséretében. A többféle helyi audiovizuális show
közül ez a legnépszerűbb.
Upper Barracca Gardens
Valletta legszebb, 1775-ben kialakított parkja a városfal legmagasabb és
legpompásabb helyén. Páratlan kilátás nyílik innen a Grand Harbourra,
valamint Senglea és Vittoriosa régi városaira, a hajógyárra és a főváros
alacsonyabban fekvő részeire.
A főváros környékén több lenyűgöző kirándulóhely is található, ezek közül
emelünk ki most néhányat.
Elsőként a Hypogeumot kell megemlíteni, ami az egész világon egyedülállónak
nevezhető temetkezési hely. Ötezer éve épült a föld alatt, ennek ellenére
kiváló állapotban maradt meg. Az 500 négyzetméteres területen elterülő,
három szinten kialakított, 14 méter mélyre vájt építménybe nagy érdeklődés
miatt nehéz a bejutás, ezért időben érdemes elkezdeni a jegy beszerzését.
A következő a sorban Vittoriosa, amely bár Valletta és Mdina után
történelmileg a harmadik legérdekesebb város, mégsem lepték még el
tömegesen a turisták. A számos történelmi emlék mellett jó szállodák és
remek éttermek közül is válogathatunk.
A szelíd turizmus híveinek érdemes ellátogatni a közeli Sengleába is,
aminek a máltai neve La Isla. A 3500 lakosú település a 2-es busz
végállomása. A szórakozni vágyók még nem fedezték fel, teljesen nyugalmas
helyszín. Itt található az ország egyik legszebb kilátóhelye, a Vedette,
ami ingyen látogatható.
Szállások Valletta környékén
Castille
Az eredeti máltai hangulatról többek között a kék ablaktáblák és az
erkélyek gondoskodnak. A szobákban egyszerű antik bútor található, a
reggelit pedig nyáron a csodás panorámát nyújtó tetőn tálalják.
Juliani
Málta első dizájnhotele, ahol étterem és medence is található a tetőn, a
kilátás pedig a Balluta Bayre, az élettel teli öbölre nyílik.

Osborne
Nagy múltú, központi fekvésű, patinás, de nem túl drága szálloda. A szobák
viszonylag kicsik, parkettásak, a lakástextíliák a brit színvilágot
tükrözik.
Excelsior Grand
Tengerparton álló, Valletta óvárosától tíz percnyi sétára lévő luxushotel.
A vendégeket medence, fedett fürdő, tengerbe vezető lépcsők, éjjel-nappali
bár is várja.
Strandok Valletta környékén
Neptune’s Fresh Water Pool
A nagy, édesvízű medencét leginkább a diákok és a nyelvtanulók látogatják,
mivel olcsó. Tartozik hozzá étterem, bár és búváriskola is.
Preluna Beach Club
Az azonos nevű szálloda nyilvános klubja tengervizet tartalmazó medencével,
tengerbe vezető létrákkal, búváriskolával, vízi sportolási lehetőségekkel,
valamint napernyőkkel és nyugágyakkal várja a vendégeket.

Sliema Pitch
A Waterpolo-Club rendelkezik ezzel a tenger mellett fekvő, legnagyobb,
tengervízzel töltött medencével. Hatalmas étterme szintén kedvelt a helyiek
és a turisták körében is. A tengerbe létrákon ereszkedhetünk, emellett
napernyő bérlésére is van lehetőségünk.
Paradise Exiles
Közkedvelt napozóhely és bár a Balluta Bay déli részén, napernyő- és
nyugágybérléssel.
Vásárlás, éttermek, éjszakai élet Valletta környékén
Vásárlás
Valletta vásárlás szempontjából a legjelentősebb város az országban. A
legtöbb üzlet a Republic Streeten és mellékutcáiban található. Jó választás
a Merchants Street is, ahol a 2018-as felújítást követően megnyitott az
Is-Suq Tal-Belt, a népszerű bevásárló- és gasztrocentrumként működő
vásárcsarnok. Érdemes még kiemelni Málta legmodernebb bevásárlóközpontját,
a számos divatmárkát felvonultató The Pointot, valamint egy jellegzetes
boltot is, a Wembley Store-t, ahol mindenféle szilárd és folyékony csemege
kapható. Legyen szó édességekről, rágcsálnivalókról vagy kézműves sörökről,
itt akár szuvenírnek is választhatunk valamit azoknak, akik otthon
maradtak.
Éttermek
La Maltija
Helyi ízek előkelő vendégek számára. A társtulajdonos és konyhafőnök már
megkapta a legjobb máltai szakácsnak járó kitüntetést is, vendégei között
pedig megfordult már a máltai elnök, de Margaret Thatcher is. A hely
különösen erős a halak és tenger gyümölcsei terén.
Le Malte
A kisebb költségvetésű vendégek kedvelt helye, ár-érték arányban nagyon
ideális étterem. A háromfogásos set menüt gyakran rendelik, aminek főétele
nyúlhús vagy bragiotekercs, borral és kávéval.
Angelica
A máltai konyha egyik specialitása a nyúlételek. Az ország legjobb
nyúlételét Jamie Oliver szerint itt lehet kapni. A hely másik remekműve a
füstölt hallal és lazaccal töltött tintahal. Kicsi étterem, ezért nem árt
előre asztalt foglalni.
Peppino’s
Tipikus, három szintes olasz étterem, ahol tetőterasz és dohányzószoba is
található. Ez a hely a bárányételek rajongóinak igazán ideális választás.

Vecchia Napoli
Olasz étterem, hamisítatlan itáliai hangulattal. A hely vezető étele a
pizza, amely annak nápolyi változata szerint készül.
Avenue
Kedvelt, sokszor teltházas, nagy étterem, ahol jó áron, nagy adagokat
tudunk enni. Hétköznapibb ételek – mint a pizza, hamburger, tésztafélék –
széles választéka érhető el itt, tipikusan esti bulizás előtti helyszín.
Éjszakai élet
Az éjszakai élet Valletta és a közeli Paceville között sosem nevezhető
unalmasnak, hiszen mindig van valamilyen buli. Vallettában nagyon sok lett
a trendi bár és klub, különösen az utóbbi években. Itt jellemzően a 30 év
felettiek vannak jelen, akik a jó stílus és a nem túl hangos zene kedvelői.
Kissé fiatalosabb és lazább a közönsége St. Julian’s-nak és Paceville-nek,
utóbbit már többen a máltai Ibizaként emlegetik. Nyáron minden este, az év
más részében inkább csak hétvégenként zajlanak a bulik a bárok, diszkókban
és a klubokban, ahonnan a tömeg sokszor az utcára is kiér. A belépés a
helyek többségére ingyenes.
Blackbull Pub
Tökéletes hely az alapozáshoz ez az éjszakai negyed szívében található nagy
pub. Táncos szórakozóhely, utcai kiülési lehetőséggel, tehát nemcsak
alapozni, hanem itt ragadni is könnyű.
Guy’s Bar Plough&Anchor Restaurant
Eredeti, angol stílusú pub, ahol rengeteg whisky is megtalálható a
négyszáznál is több tömény szeszesitalféle között.
BJ’S
Minden este élő zenét biztosító hely a legkülönbözőbb műfajokkal. A
zenészek egyszerűen csak megjelenhetnek a helyen és kezdhetnek zenélni,
legyen szó dzsesszről, soulról, bluesról. A belépés ingyenes, a hangulat
pedig rendkívül oldott és laza.
Havana
Hatalmas, háromezer fő befogadására is alkalmas diszkó. Két szintjén
összesen hat bár található. Három tánctérrel rendelkezik, ahol különböző
zenei stílusokra bulizhatnak a szórakozni vágyók.
Északnyugat-Málta és környéke
Málta északnyugati része olyan vidék, ahol egyszerre van lehetőségünk
mindent megtapasztalni, amit egy klasszikus mediterrán nyaralás kínálhat.
Remek szálláshelyek várják a vendégeket. Itt megtalálhatók a homokos
strandok is, kis területen kiváló fürdőhelyek közül lehet válogatni. A
kirándulók számára is ideális hely, gyalog és biciklivel is szép vidékek
járhatók körbe errefelé, ahol a mezőgazdasági termesztés még szűk területen
folyik. A két legnépszerűbb település, illetve üdülőövezet itt egyértelműen
Mellieha és St. Paul’s Bay, valamint ezek környéke.
Látnivalók, nevezetességek, kirándulások Északnyugat-Málta környékén
Mellieha Shelters
Melliehában lévő híres bunker, ahová a máltaiak a német és olasz bombázók
elől bújtak el a második világháborúban. Nyomasztó a helyszínen
belegondolni, hogy olykor több ezer embernek kellett ide, ezekbe a szűk,
sziklába vájt járatokba és cellákba menekülnie. Az 500 méteres alagút igazi
történelmi emlékhely.
Santa Marija
Ez a templom szintén Melliehában található, amely Málta legjelentősebb
Mária-kegyhelyének számít építése, Kr. u. 409 óta. A hely tele van
újságcikkekkel és fényképekkel, amelyeket a balesetek túlélői hoztak el ide
hálájuk jeléül, de az oltárnál lévő, Szűzanyát ábrázoló festmény is szép
látnivaló.
Malta Classic Car Collection
Az oldtimerek rajongói érnek célba ezen a helyen, amely St. Paul’s Bay-en
található. A kiállítás az 1950 és 1972 közötti időszak autóit vonultatja
fel.
Wignacourt Tower
A közelmúltan felújításon átesett őrtornyot az 1600-as évek elején
építették. A szintén St. Paul’s Bay-en lévő építményben a szép kilátáson
túl megtekinthetjük a máltai erődépítészetet bemutató kiállítást is.

National Aquarium
St. Paul’s Bay tengerpartján működik a Nemzeti Akvárium, melynek modern
épületében cápák, ráják és egyén tengeri halak úszkálnak a vendégek
üvegfolyosója fölött. Más akváriumokban különböző – például ókori vagy
jelenkori – időkből származó hajóroncsok tekinthetők meg.
Szállások Északnyugat-Málta környékén
Panorama
A név önmagáért beszél. Ez az ötszintes, a Mellieha Bay fölött fekvő
szálloda lenyűgöző kilátást biztosít Málta északi részére, Comino és Gozó
szigetére egyaránt. A hotel medencéje tengervízzel van feltöltve.
Maritim Antonine
Ez a Melliehában lévő, 170 szobával rendelkező szálloda modern stílusban
épült. A környékén pezsgő élet zajlik, bent pedig lehetőség van a nyugodt
visszavonulásra is. A kertben és a tetőn is fürdőmedence található,
emellett korszerű wellnessrészleggel is rendelkezik.
Primera
Modern környezetben található szálloda St. Paul’s Bay-en, alig pár lépésre
a parti sétánytól. Felújításának története sem hétköznapi. Itt forgatta
ugyanis Steven Spielberg a München című filmjének egyik jelenetét, és a
forgatásból befolyó összegből az ötemeletes épület megújulhatott.

Dolmen
Ez a St. Paul’s Bay-en található hotel a nevével ellentétben nem egyfajta
temetkezési hely, hanem egy modern, minden igényt kielégítő épület. Közepén
egy neolitikus kőalakzat helyezkedik el, amit esténként látványos
megvilágítást kap. A felhőtlen kikapcsolódásról négy fürdőmedence, egy
fedett medence, egy nagy wellnessrészleg, saját vízisport- és búvárállomás,
illetve diszkó és kaszinó is gondoskodik.
Strandok Északnyugat-Málta környékén
Mellieha Bay
Az ország leghosszabb fövenyes strandja. Sok szálloda található itt,
amelyek azonban kialakításuk és külsejük révén jól illeszkednek a parthoz.
A part mentén néhány bár működik. Sok szörfös kedvelt helye ez a
partszakasz.
Armier Bay
A máltai hétköznapi embereknél különösen népszerű ez a Melliehától hat
kilométerre lévő strand, melynek öblében sűrűn, sokszor illegálisan épültek
az egyszerű hétvégi házak. Alacsony árak és rengeteg napernyő és nyugágy
van ezen a részen, ahol elsősorban a máltaiak fiatalabb korosztálya fordul
meg. A két egyszerű beachbárban mindig jó hangulat uralkodik.
Paradise Bay
Egy eldugott hely Melliehától nyolc kilométerre. Ez a fövenyes strand a
meredek parti sziklák alatt terül el, mindössze száz méter hosszú és
négyszáz méterre van csak a cirkewwai kompkikötőtől.
Golden Bay
Az öböl elnevezését aranyszínű homokjáról kapta. Tökéletes körülményeket
kínál, ezért nagy tömegre kell számítani. Vízisport-állomás, nyugágy- és
napágykölcsönző és beachbár szolgálja a kényelmet, de motorcsónakot is
bérelhetünk, hogy a szomszédos kis öblökbe eljuthassunk.

Ghan Tuffieha Bay
Egyedülálló strand Máltán, mivel a végtelen nyugalom mutatkozik meg benne.
Itt ugyanis nincs semmilyen kiszolgálóegység, se bárok, se kölcsönzők, csak
a kétszáz méter hosszam elnyúló, teljesen beépítetlen fövenyes partszakasz.
A meredek sziklákról egy ötperces lépcsőzéssel érhető el ez a páratlan, St.
Paul’s Bay-től hét kilométerre lévő hely.
Gnejna Bay
Tipikus máltai és kicsi, barátságos fürdőhelyről van szó, ahol egy jó
vízisportállomás is található. Itt evezős csónak, kajak, kenu, vízisí,
wakeboard, nyugágy és napernyő is kölcsönözhető. A kétszáz méteres
szakaszon elterülő, finom homokos strandot két egyszerű büfé szolgálja ki.
Vásárlás, éttermek, éjszakai élet
Vásárlás
Vásárlás szempontjából nem ez Málta legkiemelkedőbb része, de a nagyobb
szállodák gondokodnak arról, hogy a hétköznapi élethez legszükségesebb
dolgokat vagy akár szuveníreket is megkapjunk. Kisebb üzletek,
ajándékboltok a szállodákon kívül is működnek.
Éttermek
Hungry Cow
A Szent Pál öbölben lévő Buggiba kedvelt gyorsétterme, ahol rendkívül
széles és jó a választék hamburgerből, pizzából, tacóból, wrapból és hot
dogból.
Tarragon
Páratlan hely St. Paul’s Bay-en a molekuláris konyha kedvelőinek, amelyet
olykor hagyományos elemek is szolgálnak. A hely egyik specialitása a
füstölt pisztráng, amelyet fehér csokoládés-epres pálcás fagyival tálal. A
desszertek között olyat is találunk, amelyet a házigazda az asztalunknál
von be mínusz 196 fokon jégbevonattal.
Benjawan
A csípős ételek kedvelőinek kedvelt helye, ahová a különböző egzotikus és
csípős fűszerek egyenesen Tajvanról érkeznek. Csak esténként nyitva tartó,
buggibai étterem.
Bouquet Garni
Modern étterem Melliehában, ahol az étlapon a klasszikus fogások és a
kreatívan egyedi ételek egyaránt megtalálhatók. Emellett a házi kenyér is
mindig frissen sütött.
Il-Barri
Málta északnyugati részének egy kicsiny falujában, Mgarrban található
étterem, amit nem szabad kihagyni. Tipikusan máltai ételekből kaphatunk
nagyon finom és rendkívül bőséges adagokat, ráadásul kedvező áron.
Rendkívül ajánlott a császárhússal készült nyúl ezen a helyen, amit a
helyiek nem véletlenül keresnek fel olyan sokan.
Éjszakai élet
Máltának ezen a részén van a legtöbb, legnagyobb és legmodernebb szálloda,
ezért az éjszakai élet során a szállodák saját diszkói meghatározó szerepet
játszanak. Esténként Buggiba és Qawra leginkább a britek által látogatott,
ennek megfelelően főleg a pubok és a sportbárok telnek meg.
Ezek mellett két helyet érdemes még kiemelni. Az egyik ezek közül a
Qawrában található Cafe del Mar, amely egy az egyben ibizai hangulatot
áraszt kifinomult dizájnjával és fehér színeivel. A másik népszerű
szórakozóhely a Buggibában lévő Black ’N’ White, ahová már 17 éves kortól
lehetséges az egyébként mindenki számára ingyenes belépés. Az északi rész
legnagyobb diszkója a nyári hónapok minden napján bulival várja a
szórakozni vágyókat.
Gozó és környéke
Málta második legnagyobb szigetére, Gozóra a nagyrészt érintetlen táj és a
vidékies, egyszerű hangulat a jellemző. Gozó negyedakkora, mint Málta és
valamivel több mint harmincezren lakják. A nyugodt kikapcsolódásra vágyók
kedvelt helyéről van szó, ahol némi éjszakai élet is akad azért. A fürdőzés
feltételei itt is adottak, sok szép öbölben strandolhatunk. A szigetre
éjjel-nappal kompjárat közlekedik Máltáról, az út mindössze fél óráig tart.
Látnivalók, nevezetességek, kirándulások Északnyugat-Málta környékén
Marsalforn
A sziget leglátogatottabb települése, sok külföldi keresi fel, leginkább a
búvárok számára népszerű hely. Esténként a parti sétányon pezsgő élet
zajlik, tele vannak a közvetlenül a tenger mellé épült éttermek.
Marsalforntól egy kilométerre nyugatra található egy olyan hely, amely az
influenszerek, Instragram-sztárok fotóin is gyakran felbukkan. A természet
erői révén itt kialakult lapos teknők százai bámulatos geometriai
alakzatokat képeznek. Az ide vezető út sem kevésbé látványos, mivel az
egymásra tolódó hullámokra emlékeztető sziklaalakzatok szintén páratlan
élményben részesítik az erre járókat.
Citadella
Gozó „fővárosában”, Victoriában található ez a középkori város, ahová
üveglift viszi fel a látogatót. Elsőként egy rövid, de annál érdekesebb és
szórakoztatóbb multimédiás kiállításon tudhatjuk meg a legfontosabb
információkat. Két szinttel fentebb már a gyönyörű belső látványvilágot
kínáló Santa Marija székesegyházat tekinthetjük meg. Tőle balra helyezkedik
el a Gran Castello Historic House. Az 1500 táján épített, három épületből
álló komplexumban az egykori máltai életmódba és hétköznapokba nyerhetünk
betekintést. A székesegyház előtti téren egy régi börtönbe is bemehetünk.

Ggantija
Hihetetlen és lenyűgöző látványt nyújt ez az 5500 évvel ezelőtti emlékhely,
amely két templom és az azt körülvevő falak maradványait foglalja magába.
Az UNESCO Világörökségi Listáján szereplő építmény hatalmas kőtömbökből
épült, belsejében pedig egy szép oltár is megmaradt.
Xlendi
Egyáltalán nem szokványos módon elhelyezkedő, egy hosszú, tömlőszerű öböl
végén elhelyezkedő település. Kellemes hangulatú fürdőhely, amely
egyedülálló abban a tekintetben, hogy nyaranta csak innen indulnak olyan
hajók, amelyek megkerülik a szigetet. A közelben található a sziget
legnagyobb diszkója, a La Grotta is.
Xaghra
Xaghra kedvelt települése a szigetnek, melynek nagy főterén éttermekben és
kávézókban zajlik a közösségi élet. A főtér közelében található két
sajátos, cseppkőbarlangok fölé épült ház is. A ház lakói szívesen mutatják
meg a házukat és a barlangot is a látogatóknak, amiért adományt illik adni.
Szállások Gozó környékén
Sokak által kedvelt szállástípusnak számítanak itt a régi parasztházak,
amelyeket nyaralóvá építettek át. Sok utazási iroda is feltünteti ezeket a
kínálatában, de helyben is bérelhetők a Gozo Village Holidays révén.
Calypso
Nagy méretű szálloda közvetlenül a kikötőben, ami nemrég teljes
korszerűsítésen esett át. Sokan szállnak meg itt, ami többek között a saját
strandjának is köszönhető, de a medencés tetőterasz is népszerű a vendégek
körében. A hely maximálisan támogatja a kerékpározókat, a tároláson kívül a
szerelés feltételei is adottak hotelban.
Downtown
Ha a sziget feltérképezését menetrend szerinti buszokkal tervezzük, akkor a
Downtown a legjobb választás. A Victoriában lévő szálloda kevesebb mint tíz
percre van a központi buszpályaudvartól. A hotel nyáron saját transzfert is
indít a sziget több strandjához, de aki nem híve annyira a kirándulásnak,
az a tetőn is talál egy medencét napozóval.
San Andrea
Szinte a tenger fölötti erkélyekkel, gyönyörű panorámával várja vendégeit a
San Andrea, amelytől pár lépésnyire egy strand is van. Egy hangulatos
étterem is tartozik hozzá a parti sétányon, ahol a reggelit is
felszolgálják. A buszmegálló is mindössze ötven méterre található.

Ta’ Cenc
Magányosan álló, tágas bungalóhotel Sannat falvának szélén. A vendégek
földszintes bungalókban laknak, melyekhez egy kis medence is tartozik. Aki
a tengert választaná, azt a szálloda kisbusza a két kilométerre lévő kis
öbölbe viszi.
Abacus Apartments
Az önellátás hívei számára az Abacus a megfelelő választás, ahol nem
akadály a főzés sem. A három, modern berendezésű, két-három hálószobás
apartman teljesen felszerelt konyhával és mosógéppel rendelkezik, de a két
nagyobb apartmanba mosogatógépet is helyeztek. Ezen túl ugyanitt
lehetőségünk van akár motorkerékpárt, akár mountainbie-ot is bérelni.
Strandok Gozó környékén
Ramla Bay
A sziget egyértelműen legnépszerűbb strandja, különösen főszezonban a Ramla
Bay. Kivételesen szép a hosszú, rendkívül széles, homokos partja.
Nyugágyakat azonban itt nem találunk, nekünk kell gondoskodni a
törülközőről, plédről fekhely gyanánt.
Xwejni Bay
Rendkívül emlékezetes, kicsi, fürdőzésre alkalmas öböl a Xwejni Bay
Marsalforntól két kilométerre. A különös formájú sziklák révén erre a
strandra sokáig emlékezni fogunk.
Ghasri Valley
Nem nevezhető éppen hétköznapinak a szintén Marsalfornhoz közel található
Ghasri Valley, ami egy egészen szűk fjordban helyezkedik el. A kicsiny
strandról a fjord belső végében a legkönnyebb a vízbe jutni.

Mgarr Ix-Xini
Két kilométeres, keskeny és sziklás öböl a Mgarr Ix-Xini, amely magába
foglalja a Ta’ Cenc hotel strandját is. Sannattól két kilométerre
található.
Hondoq Bay
Végül a Qalától két kilométerre található apró strandot, a fövenyes,
kavicsos Hondoq Bay-t kell megemlíteni, ahonnan szép kilátás nyílik Comino
szigetére.
Vásárlás, éttermek, éjszakai élet Gozó környékén
Vásárlás
Organika
Már több mint egy évtizede nyitott meg ez az üzlet egy fiatal francia pár
révén. Ez volt Gozó első bio- és fairtrade boltja. A helyiek elsősorban
bioélelmiszereket és –kozmetikumokat vásárolnak itt, míg a külföldiek
körében a harmadik világ faitrade-cikkei, valamint helyi kézműipari
termékek, lekvárok, olívaolaj és a tengeri só a népszerű
Ta’ Dbiegi
Ajándéktárgyak vásárlására szintén kiváló helyről van szó. Egy régi
laktanya kis épületeiben bőrből, gyapjúból, bádogból és agyagból készítenek
és árusítanak kézműves termékeket, csipkét és filigrán ékszereket, de
ezeken kívül beszerezhetők még itt gyertyák, festmények, sőt lekvárok is.
Aquilina
A vallásos érzületűeknek ajánlott ajándékbolt, ahol sokféle kegytárgyhoz
lehet hozzájutni a legkülönbözőbb méretben és árban.
Éttermek
Oleander
Ez a Xaghrában található étterem volt az első Gozón, amelyik közvetlenül a
főtéren kínált jó ételeket, és sok máltainak lett a kedvenc helye. A hely a
máltai konyha specialitásaiban erős, érdemes kipróbálni a nyúlételeket, de
a kicsontozott fürjet is.
Boat House
A hús- és halimádók népszerű helye ez a Xlendiben található étterem, amiben
garantáltan nem fogunk csalódni. Közvetlenül a víz mellett, a bárkák és a
sziklafal előtt fogyaszthatjuk el a jobbnál jobb ételeket. A hely
specialitása a 28 dekás, hazai sertésből pácolt, faszénen grillezett karaj.
The Grapes
Ez a vendéglő Victorián a Pjazza San Gorg-on, Gozó legszebb terén áll. Az
étel tipikusan helyi és finom, az árak pedig nem túl magasak. Nyáron
különösen sokan keresik fel, mivel ilyenkor kedvelt találkozóval és csak
napfelkeltekor zár.
Ta’ Karolina
Xlendi kikötőjében található vendéglő, ahol nem lesz egyszerű választani.
Rengeteg hal és tenger gyümölcsei szerepel az étlapon, de nyúlhús,
tésztafélék és vegetáriánus ételek is rendelhetők.
Ta’ Rikardu
Victoriában, a Citadellában működik ez a családi üzemeltetésű, hangulatos
vendéglő. A középkori épület boltozatai alatt szép környezetben kérhetjük a
gozói konyha remekeit, például a házilag készített raviolit vagy a
nyúlhúst. A ház saját készítésű borát szintén érdemes kipróbálni.
Ta’ Frenc
Ízlésesen kialakított étterem a nem sokkal Marsalforn előtt egy 14.
században épített, de remekül helyreállított tanyánban. A biokonyha
kedvelői nagyon szeretni fogják, a hús- és a zöldségáru egyaránt Gozóról
származik, egyedül az olívaolajat hozzák Szicíliáról.
Éjszakai élet
It-Tokk
Társalgó, kávézó és bár igényesen kialakított tetőkerttel, ahol máltai
ételspecialitásokat is felszolgálnak.
Jubilee
A legkedveltebb gozói találkahely, ahol igazi londoni pubhangulat várja az
ide látogatókat. Nagyon finomak a szendvicsek és ízletesek a tésztafélék, a
nyári estéken pedig nem ritka az élőzene sem.

La Grotta
A hétvégi önfeledt bulizáshoz szinte az egész sziget a Xlendi-völgyben lévő
La Grottát keresi fel. Ez nem véletlen, mivel a természet közelsége és a
barlangban kialakított táncfelület különleges környezetet biztosít és
garantálja a kiváló hangulatot. A világ minden pontjáról érkeznek ide
fellépők a DJ-pultok mögé.
Ku Club/Pyramid Club
Victoria két operaháza ad helyet a fiatalok kedvelt két szórakozóhelyének
is november és április között, ahol ilyenkor igazi diszkóhangulat
uralkodik.
Szobák
A STANDARD szobák fürdőkáddal/zuhannyal, WC-vel, hajszárítóval, műholdas TV-vel,
széffel, telefonnal, mini hűtőszekrénnyel, légkondícionálóval (szezonális), egy
részük balkonnal vagy terasszal rendelk ezik, rálátással a kertre. A DELUXE
szobák nagyobbak a standard szobáknál, a kertre vagy a medencére néznek, és balkonnal
vagy terasszal rendelkeznek.
Sport
Tenisz, squash, fitness terem, asztalitenisz, biliárd várja a sport szerelmeseit.
A Spa, az Aqua Center, a Beauty Szalon a lazítani és szépülni vágyóknak nyújt magas
szintű szolgáltatásokat, az animációs programok kellemes szórakozást kínálnak, valamint
egy internet kávézóba is betérhetnek a világháló lelkes szörfösei. (A szolgáltatások
részben térítés ellenében, bővebb információ a helyszínen.)
Gyerek
Szeretnénk, ha a 4–12 éves gyermekek is kiválóan éreznék magukat nyaralásuk minden
percében, ezért változatos programokat szervezünk számukra a hét 6 napján, német nyelven
beszélő gyerek animátoraink közreműködésével. Az Maxi Tini Klub pedig a nyári szünet
ideje alatt működik és elsősorban a 12-16 éves gyermekeket várja.
Segítünk beszerezni a fontos eszközöket, melyek kaució (kb. 10-20 €) ellenében
kölcsönözhetőek: szúnyogháló, (cumis) üvegmelegítő, vízforraló, pelenkázó ágy, babakocsi,
strand és vízi játékok, bili, WC ülőke.
Kérjük, ez irányú kérését időben jelezze az utazási irodában.